Nyíregyháza szobrai

Ez a szép és (valószínűleg) kedves napfürdőző leányka jelenleg a Malom utcai Júlia fürdő látogatóit örvendezteti meg látványával. Legalábbis remélem, hogy többen észreveszik, s vetnek egy futó pillantást Kisfaludi Strobl Zsigmond bájos alkotására. Nem sikerült adatokat találnom arra, hogy a szobor mikor és milyen körülmények között került a város tulajdonába, de talán ez is összefügg Kisfaludi Hősök szobrának az elkészültével, hiszen a mester e megbízása után ajándékozta pl. a Vénusz születése szobrának a másolatát is. Talán e márványba faragott strandoló lány is ekkoriban került a városba. Az eredeti példány 1920-ban készült, magántulajdonban van.

1928. október 21-én nagy ünnepségre készülődött a város. Ekkor leplezték le ugyanis Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a város és a megye első világháborús emlékművét, Kisfaludi Strobl Zsigmond nagyszerű alkotását.
Az emlékmű elkészítését még 1924-ben elhatározták. A felállítása előtt a megye minden községében összeírták az elesettek névsorát, amelyet el is helyeztek a szobor talapzatába. Egy 1929-ben kiadott kötet 6702 szabolcsi hős nevét tartalmazza községenkénti lebontásban. A nyíregyházi lista 920 elesett nevét sorolja fel.
A szobor helyét maga Kisfaludi jelölte ki, így helyezték át Bessenyei szobrát (Kallós Ede beleegyezésével) a mai helyére. Az emlékmű a Hősök napi megemlékezések állandó helye lett 1945-ig. Ezt követően más nemzetek elesett katonáira kellett emlékezni. A rendszerváltást követően azonban újra vannak megemlékezések és egy évben újra koszorúkkal ékesítik. Az emlékmű környezete rendezett, előtte az évszakoknak megfelelő virágok pompáznak. Talán a szoborhoz vezető régi betonlapokat lehetne díszburkolatra cserélni és az emlékmű állagmegőrzését biztosítani.

Bessenyei szobrának avatása után 13 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a város újabb monumentális köztéri alkotással gyarapodjék.
Még 1902-ben, Kossuth születésének a 100. évfordulóján határozta el a megye és a város vezetősége a szobor felállítását. A pénz gyűjtése után, 1910-ben írták ki a pályázatot, amely alapján Betlen Gyula kapta a megbízást. A szobrot 1912. szeptember 29-én leplezték le.

A 300 cm magas főalak a budapesti Ércszobrászati Öntödében készült. Az alkotás főtömege egy gúlaszerű posztamens, amelyet a szabadság géniuszának ülő alakja koronáz, kezében a szabadság és honszeretet kiolthatatlanul lobogó fáklyája. A baloldalán egy fiatalember áll, aki ingét mellén széttárva, életét ajánlja fel a szabadságért. A jobboldalon egy idősebb, görnyedező alak, aki a rabszolgaság láncát tépi le testéről. A hátsó oldalon egy szépen kifaragott sas látható egy letört ágyúcsővel. Alatta az 1848-as évszám olvasható.

A város első köztéri szobrára 1899-ig kellett várni. E szobrot felfoghatjuk úgy is, mint a megye ajándékát a városnak, hiszen a megye vezetői 1876 és 1892 között a város vendégszeretetét élvezhették. Ekkor készült el ugyanis (a képeslapon is látható) Alpár Ignác tervei alapján a megyeháza épülete, ahová a városháza épületéből átköltözhettek. 1894-ben megyei gyűjtést hirdettek és pályázatot írtak ki a szobor elkészítésére. A győztes Kallós Ede lett, akinek ekkor már (más alkotásai mellett) állt Gyulán az Erkel, Nagykárolyban pedig a Kölcsey szobra. 1898 őszére készült el alkotásával, de azt Erzsébet királyné halála és a nemzeti gyász miatt csak egy évvel később, 1899. május 9-én, a királyi testőrség négy tagjának a jelenlétében leplezték le. (Ugyanezen a napon tárta ki kapuit a Vármegyei Múzeum is, így május 9-e kettős ünnep a város történetében.)
1928-ban aztán a szobrot átköltöztették a mai helyére. Előtte természetesen egyeztettek a művésszel, aki a városba látogatott és teljesen meg volt elégedve a szobor kijelölt helyével. Így lett Bessenyei egy tér névadója Nyíregyházán, a helyét pedig átadta Kisfaludi Strobl Zsigmond Hősök szobrának.

Bessenyeinek igazából nincs semmi köze Nyíregyházához. Bercelen látta meg a napvilágot 1747-ben, majd Bécsben, a magyar testőrség tagjaként lett azzá, aki. De mint a megye jeles szülöttét, példaként állíthatták a város lakói elé is. Emlékének ápolására a nevét viselő Kör alakult, ma pedig Társaságba tömörülnek a testőríró kultuszát ápolók.

A városháza után sétáljunk át a Hősök terére, a megyeháza épülete elé. Az Alpár Ignác műépítész tervei alapján felépített épületet 1892-ben vették birtokukba a megye vezetői. Az ő megrendelésükre készítette el Kallós Ede az épület homlokzatának két üres fülkéjébe előbb Szent István király (1897) majd Szabolcs vezér (1898) kőszobrait.
Államalapító királyunk jobbjában az országalmát tartja, míg balja a kardja markolatán nyugszik. Megyénk névadója a lovas életmódhoz méltó harci öltözetben áll, bal karja a párduckacagányát fogja össze, míg a jobbjában buzogányt tart.

Nyíregyháza első szobornak tekinthető alkotásai épületdíszítő funkciót töltenek be. Így a magasba kell tekintenünk, hogy a város legrégebbi (ismert) szobrait láthassuk, hiszen azok a Kossuth téri városháza épületén láthatóak. Sajnos Jusztícia szobrainak az alkotója ismeretlen, pedig de jó volna tudni annak az ügyeskezű mesterembernek a nevét, aki bádoglemezből megalkotta ezt a két csodálatos remeket. Az 1871-ben vagy 1873-ban készült szobrok a római Jusztícia, az igazság istennőjének a megkettőzése. A baloldali alak jobb kezében (igazságosztó) pallost tart, míg bal kezének mutatóujjával mintha figyelmeztetne: csak bölcs és igazságos döntéseket hozzatok! A jobboldali alak egy mérleget tart a bal kezében és koszorút nyújt a jobbjával. A fején városvédő korona látható. E szobrok annak az emlékét őrzik, hogy a városháza épülete egykor törvényszéki funkciót is betöltött. (Itt zajlott le 1883-ban a "tiszaeszlári per".)

Szobrok. Művészek által megálmodott, különféle anyagokba zárt, vagy inkább kibontott csodák. Saját elhatározásból (az alkotás és az önkifejezés öröme), vagy megbízásból (élni is kell valamiből) életre kel az anyag, amelyben ott van a művész maga. (Szerencsés esetben a megbízói szándék és az önkifejezés találkozhat.)

Szobrok. Esztétikai élményt nyújtanak, vagy éppen bosszantanak, mert nem szépek és nem a környezetükbe illőek. De ez mind szubjektív. Mert ami nekem tetszik, az másnak nem biztos és fordítva is. Éppen ezért néha kiszolgáltatottak. És nem csak a közízlésnek, hanem a politikának is (ami nem mindig egyezik a közakarattal). Így szobrokat avatnak, és néha döntenek, vagy legalábbis kiállítási parkokba száműznek letűnt korok örök mementóiként. Néha pedig a véleménynyilvánítás sajátos módjaként festékkel öntik le őket vagy modern barbárokként színesfémvadászok darabolják fel. Sorsuk és történetük van.

A szobrok az idők és korok néma tanúi. Jelenlétükkel az állítók korának visszfényei is. Gyönyörködtetnek vagy emlékeket hordoznak és idéznek. Jó esetben az emlékek felidézésére létrehozott szobrok is szépek, bár elsődlegesen nem ez a céljuk, hanem az emlékállítás. Emléket állítanak egy nagyobb vagy kisebb közösség életében fontos szerepet betöltő eseménynek, személynek, hogy évente legalább egyszer szónoklatok hangozhassanak el mellőlük és koszorúkkal ékesíthessék. Majd a koszorúk elhervadnak, de a szobrok maradnak. Mert tanúk ők. Márványba, kőbe, fába faragott és bronzba öntött jelek. Bárhol is legyenek, megállásra késztetnek.

Nyíregyháza szobrai is megállítanak. Mert jó felnézni Bessenyei ércbe öntött daliás alakjára, szemlélni a kecses Vénuszunk formás idomait és lenyűgözve állni a Hősök szobra alakjai által megelevenített dráma előtt. Szomorú idők emlékét idézi a csecsemőjét féltve magához szorító menekülő anya is, de Váci kitárt karjai mintha mindenkit ölelésre várnának, és boldogan fut apjához a Sóstói úti kórház parkjában egy leány. Benczúr most éppen az őszi várost álmodja palettájával és ecsetjével kezében, míg a szerelmesek talán még jobban összebújnak a Szabadság tér fái alatt. A díszszemlén léptető magyar huszárunk a régi nyíregyházi huszárok világába repít vissza bennünket, de a múlt üzenetét hordozza Károlyi és Petrikovits szobra is: ma is és mindenkor tenni kell városunkért! Szent István szobra előtt pedig a hazánkra gondoljunk és tegyük Kölcseyvel mi is szívünkre a kezünket és mondjuk vele együtt: „A haza minden előtt”.

Nyíregyháza szobrai. Nap, mint nap elmegyek mellettük. Kedvelem őket. Ismerem őket. Vigyázzunk rájuk, hogy megállva előttük újra és újra rácsodálkozzunk a szépre, vagy elmerülhessünk városunk múltjában.