HTML

Nyíregyháza szobrai

A blog Nyíregyháza szobrait kívánja bemutatni fotókkal, leírásokkal.

Friss topikok

2011.07.22. 20:24 gilyes

Bessenyei György szobra

A város első köztéri szobrára 1899-ig kellett várni. E szobrot felfoghatjuk úgy is, mint a megye ajándékát a városnak, hiszen a megye vezetői 1876 és 1892 között a város vendégszeretetét élvezhették. Ekkor készült el ugyanis (a képeslapon is látható) Alpár Ignác tervei alapján a megyeháza épülete, ahová a városháza épületéből átköltözhettek. 1894-ben megyei gyűjtést hirdettek és pályázatot írtak ki a szobor elkészítésére. A győztes Kallós Ede lett, akinek ekkor már (más alkotásai mellett) állt Gyulán az Erkel, Nagykárolyban pedig a Kölcsey szobra. 1898 őszére készült el alkotásával, de azt Erzsébet királyné halála és a nemzeti gyász miatt csak egy évvel később, 1899. május 9-én, a királyi testőrség négy tagjának a jelenlétében leplezték le. (Ugyanezen a napon tárta ki kapuit a Vármegyei Múzeum is, így május 9-e kettős ünnep a város történetében.)
1928-ban aztán a szobrot átköltöztették a mai helyére. Előtte természetesen egyeztettek a művésszel, aki a városba látogatott és teljesen meg volt elégedve a szobor kijelölt helyével. Így lett Bessenyei egy tér névadója Nyíregyházán, a helyét pedig átadta Kisfaludi Strobl Zsigmond Hősök szobrának.


Bessenyeinek igazából nincs semmi köze Nyíregyházához. Bercelen látta meg a napvilágot 1747-ben, majd Bécsben, a magyar testőrség tagjaként lett azzá, aki. De mint a megye jeles szülöttét, példaként állíthatták a város lakói elé is. Emlékének ápolására a nevét viselő Kör alakult, ma pedig Társaságba tömörülnek a testőríró kultuszát ápolók.

Szólj hozzá!

Címkék: bessenyei györgy kisfaludi strobl zsigmond megyeháza alpár ignác kallós ede


A bejegyzés trackback címe:

https://szazszobor.blog.hu/api/trackback/id/tr283089918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.